Történetünk:
1989-ben felkerestem a Dunaparti Művelődési Ház igazgatóját, hogy
kislányomat szeretném beíratni a házban működő színjátszó csoportba.
Perjéssy Barnabás kedvesen közölte velem, hogy nincs, de én színésznő
vagyok, miért nem csinálok egyet? Hát így kezdődött a szentendrei
gyermekszínház története. Az első csoportunk tagjai a Templomdombi
Általános Iskola tanulói közül kerültek ki, később egyre több gyermek
jelentkezett a város többi iskolájából is. Kapuvári Bea intézte a
színház körüli teendőket, ő volt a művészeti vezetőnk. Akkor megfelelő
anyagi keret jött létre a támogatásunkra, így több tanár taníthatta a
gyerekeket. Déry György volt a zenei oktató, Velekei József a
gyerekszínház koreográfusa, Dúró Imre és én oktattunk
színészmesterséget, és módunk volt arra, hogy színészeket is hívjunk
vendégoktatónak, filmrendezőt a filmes színészképzési technikák
elsajátításához. Közben én is tovább képeztem magam, hiszen egyre
elhivatottabbá váltam. Köszönhetem ezt a gyerekek lelkesedésének és a
létrejött előadások sikerének. Hiszen rengeteg felkérést kaptunk, egyre
többfelé játszottunk: a környékbeli iskolák, óvodák rendszeresen
tapsoltak mesejátékainknak, rendszeresen felléptünk a Szentendrei Nyár
programjain.
Ma már egyedüli vezetője vagyok a színháznak. Természetesen a
Dunaparti Művelődési Ház a mai napig működtetője a lelkes közösségnek,
és a várostól is rendszeres támogatást kapunk előadásaink
létrehozásához. Mi is lelkesek maradtunk, ha lehetőségünk van, a
nyugdíjas klubokban, az Ister Napokon és a városi rendezvényeken
rendszeresen fellépünk.
Rengeteg örömet és barátságot, értékes kapcsolatokat köszönhetünk
a Szentendrei Gyermekszínháznak. Sokat tanultunk egymástól a
gyerekekkel, akik közben felnőttek. A régi tagok rendszeresen
ellátogatnak hozzánk, sőt akad olyan is, aki szinte a kezdetektől
játszik nálunk. Persze újabb és újabb gyerekek tagjai a társulatnak és
részei annak az alkotó folyamatnak, melyet egymás és mások örömére
élünk meg, hisz szeretjük a játékot és a színházat.
Írta Kertész Kata
Forrás: DMH
Régebbi plakátok
Cikkek
|